Csodás napsütésre ébredtünk a pálházai második otthonunkban. A kisvasút indulása miatt korán kényszerültünk kelni, majd magunkba passzírozni a bő zsírban tocsogó bundás kenyereket. A Pálházai Állami Kisvasutat 1888-ban hozták létre a rönkfák hegyekből való szállítására, majd 1989-ben kapta a mai formáját. Kőkapun keresztül megérkeztünk Rostalló végállomáshoz, ahol profi, szakmai előadáson vettünk részt kedves vezetőnk, Zsolt jóvoltából. Az Ördög-völgyben kaptattunk felfelé, aminek sem az ördögiességhez, sem a kaptatáshoz nem volt köze.
Kényelmesen sétáltunk a Mlaka Kárpátokat meghazudtoló rétje felé.
Kisebb pihenő, majd egy rövid emelkedő után már a Sólyombérc tetejéről csodáltuk a Tokaj-Eperjesi hegység csodás vonulatait. Táskánkból előkerültek a laposra nyomott kémiai porokból összesütött meggyes kiflik, és persze a jó öreg alföldi szalámik.
Újból szakmai szónoklat a sziklabércen, majd indulás az István-kúti Nyírjeshez. Hogy ne legyen unalmas a történet, kedves Zsoltnak hála egy rossz úton indultunk tovább. Mikor már pár kilométert megtettünk, egy takaros rétnél megállva gyakoroltuk a tájékozódást a széthajtható turistatérképen. Indultunk vissza a Mlaka rét felé, hogy most már tényleg (!) az István-kúthoz mehessünk. A forrásnál a változatosság kedvéért újabb szakmai előadás következett, ami természetesen ugyanolyan érdekes és hasznos volt, mint a többi. Kisebb látogatás a Kék-túra pecsételőjénél, ahol Zsolt évtizedeket megélt telefonján hallgattuk meg azt a bizonyos dalt. Ugye mindenki látta már a Másfélmillió lépés Magyarországon c. filmet?
Komoly dilemmával találtuk szembe magunkat. Az időnk fogytán, és ahogy a dal énekli: "...a vonat nem vár...". A csapatunk egyik kevésbé szívós része a hazautat választotta. Szerencsére a Zempléni utakon Schumacher-t meghazudtoló sofőrünk is velük tartott, aki így később a busszal értünk jöhetett. Akik az expedíciót folytatták, gyönyörködhettek a Nagy Péter-mennykő által nyújtott kilátásban, amely nevét a belé csapó számtalan villámcsapásról kapta. Na de a Nagy Péter honnan jött? Egy geológiailag érdekes képződmény, a Pengő-kövek következtek. Nagyon érdekes előadást hallhattunk kialakulásukról és lepusztulásukról. Fáradt végtagjainkról lekapargattuk a jóllakott kullancsokat, majd egy barátságos sikló társaságában egy nyakig érő dzsumbujban vágtattunk le a hegyről. Zsolt szerint szekér úton haladtunk, de szerintünk nem, hogy szekér, de Bear Grylls sem járt még arra. Izgalmatlannál izgalmatlanabb köves úton ereszkedtünk lefelé, miközben barátságos bögölylegyek társaságában kapálóztunk, mint pár nem normális alföldi. És végre! Leértünk! Mindenki megkönnyebbült, majd a buszba beülve kellemes szagok társaságában megkezdtük utunk a szállás felé. Este kellemes hőmérsékletű gyümölcsleves várt minket, ami egyébként ha nem lett volna tőgy meleg még meg is nyaltuk volna mind a 10 ujjunkat. Na de ne legyünk telhetetlenek, mert a Brassói aprópecsenye mondhatni remek volt. Fél 8 után Dia érdekes bemutatóját hallgattuk a Szegedi Egyetemről. Egy fárasztó és kiváló napot zártunk ezzel, köszönet mindenkinek, aki hozzátett a megvalósításához!
Szerzők:
Szabó Áron
Turcsányi Áron
Képeket készítette:
Novák Sándor
Asszisztáltak: (meccset néztek)
Hadabás Dávid
Hortobágyi Pál
Fodor Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése