Nyári Egyetem Szeged

2013.06.26.

Az első napon megérkeztünk az SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport épületéhez, ahol kis idő után megtörtént az eligazítás. Bemutatkoztak a leendő oktatóink, akik ismertették a programok színes skáláját.
Ezt követően az előadások következtek:
Szilassi Péter Tanár Úr személyében megismerhettük a vulkánok, gleccserek, térképek és a geoinformatika alapjait, melyek igen érdekesnek bizonyultak.


Szilassi Tanár Úr produkciója után következett Muladi Beáta előadása, amely ugyancsak a geoinformatika egyik ágát mutatta be, méghozzá a távérzékelés nemes tudományát.
Itt térképek készítésének titkaiba avatott be minket, ami sok fajta és - szó szerint - színes szerkesztésekkel járt. Továbbá a helymeghatározás is szerepet kapott Muladi PhD hallgató előadásában, ami - a többivel egyetemben felcsigázta az amúgy kissé lankadó érdeklődésünket.


És a nap legnagyobb attrakciója: az interaktív Geocaching!
Itt az igencsak regionális szintű GPS navigációval ismerkedhettünk meg, mi, nebulók, akik - a beszámolók alapján - nagyon élvezték a dolgot.
A feladat a következő Volt (V): GPS segítségével meg kellett találni öt darab (fára kötött) szürke dobozt, melyekben kettő-kettő kérdés szerepelt és a következő doboz koordinátáját foglalta magába. Ezáltal olyannyira interaktívvá vált a feladat, hogy a végére elfáradtunk..., de most beszéljenek a képek!



Készítette: A Dugonics András Piarista Gimnázium 1. csapata.
Tagok: Atlasz Márk 10/A; Tóth-Horgosi Zsombor József 10/A; Horváth Csongor 8/A; Ördög Pongrác 8/B

u.i.: holnap is jövünk!
2013.06.27.

Elérkezett a nyári tehetséggondozó földrajz egyetem második napja, amely a természeti földrajz és környezeti problémák címet képviseli, hiszen a programok ennek megfelelően zajlottak.
Elsőként lépett a pódiumra Dr. Blanka Viktória és bemutatta hazánk hegységeit, dombságait, síkságait és legfőbb folyóit. Az óra interaktívan telt, bárki kérdezhetett, ha az oldalát már fúrta a kíváncsiság. A következő órában Dr. Ladányi Zsuzsanna tanárnő segítségével, dendrológiával foglalkoztunk, azaz a fák évgyűrűit és furatait vizsgálgattuk, elemeztük. Megtudtuk, hogy a világ legidősebb fája kb. 4800 éves, hazánké pedig kb. 800 éves.


Néhány tippelős, kitalálós feladat után Röszke felé vettük az irányt. Szikes tavak nyomába eredtünk, például a Kancsal-tó és a Nagyszéksós-tó felé.



A mórahalmi bivalyrezervátumot is megtekintettük, a kilátóról pedig rácsodálhattunk a környék madárvilágára is. Megtudtuk, hogy Nagyszéksós-tó valaha nyílt vízfelület volt, amikor a sekélyebb részei kiszáradtak, ekkor a talaj felszínén kicsapódott a fehér sziksó - innen ered a széksó. Később azonban a víz lecsapolása miatt mindenütt elszaporodott a nád és a sás, a sós felszín "elédesedett", és semmire sem használható terület keletkezett. A bivalyok azzal, hogy legelik a nádat, tapossák a medret, néhány év alatt visszaállítják az eredeti, természetes állapotokat.


 A Molnár-réten is jártunk-keltünk, erre utal rövid versünk:

Ebédszünetben beszélgettünk,
Mivel mi már a buszon ettünk.
Megtudtuk, hogy ahol erdő volt,
Ma már csak pusztaság honol.
A fákon madárlakok sokasága,
Lakóit sok-sok fatábla mutatta.
Megiramodtunk a rét felé,
Egyenesen haladtunk befelé.
Az ötezer tő nőszirom helyett,
Idén a csapadékhiány miatt csak száz szál lett.
Tücskök, szöcskék ugráltak,
Barna réti héját még nem sokan láttak.
Óvatosan mentünk, kis léptekkel,
Hogy vigyázzunk a védett növényekre.

  

A Gyálai Holt-Tisza vizét vizsgálatoknak tettük ki, melyben mi magunk is nagy szerepet vállaltunk: a víz hőmérsékletét, színét, szagát, átlátszóságát, keménységét, pH-ját és oldott oxigén tartalmát együtt teszteltük.
  


Mivel programunk a mai napra véget ért, következett a visszaút Szegedre.
Nagyon jól éreztük magunkat a színes és tartalmas programokon, köszönjük, hogy részt vehettünk!
Készítette: A Tömörkény István Gimnázium csapata: Dorogi Kristóf, Gyenge Kornél, Kalmár Éva, Szabó Barbara, Szalma Krisztina

Hétfőn ismét találkozunk! 
2013.07.01.
A hétvége után jó volt ismét a földrajzos szabadegyetemen lenni

Reggel szokás szerint 8:00-ra jöttünk az egyetemhez. Miután mindenki megérkezett Nyári Diána tartott nekünk egy előadást az egyetem működéséről. Itt megtudtuk,hogy a Szegedi Tudományegyetemnek 12 kara van és kicsit több mint 30.000 hallgatója. Részletesebben a Földrajzi és Földtani Tanszékcsoportot ismerhettük meg. Az egyetemen 6 szemeszter van,ami után szakdolgozatot kell írni az eddig tanultakról. Megtudtuk,hogy nem keveset kell ahhoz tanulni,hogy valaki földrajz szakos tanár legyen.
Ezt követően Gulyás Ágnes tanárnő tartott egy nagyobb lélegzetvételű előadást az éghajlattanról. Itt minket is bevettek a munkába,mert menet közben kérdéseket tettek fel és együtt beszéltünk át egyes dolgokat. A délelőtt folyamán felmentünk a tetőn lévő mini meteorológiai állomásra-habár ezt nem is nagyon volt szabad- innen fantasztikus panoráma nyílt városunkra. A gazdasági osztályról egy oktató mesélt nekünk a napelemekről,amiből Szegeden az egyetem épületein több mint 2400 darab van,ezzel is a környezetet védjük,miközben nem keveset-nagyjából 25 millió forintot- spórolnak az intézmények.
A szünet után,délben indultunk a bajai úton lévő Országos Meteorológiai Szolgálat állomására,ahol megismerkedtünk a számítógépes meteorológia alapjaival,sőt még radart is fellőttünk-igazából nem lőttük fel csak elengedtük-,a lufi érdekes anyagból készült,ami vízálló és ellenáll a nyomásnak is,ezt töltöttük meg hidrogén gázzal.  A kertben volt napsugárzás mérő, párologtatós kád és még egy nem túl barátságos kutya is. Az általunk felküldött "szonda" nagyjából 30 ezer km-ig repült. Az éppen szolgálatban lévő meteorológus egy csapadék térképekkel kiegészített előadást mutatott nekünk a dunai árvíz okairól és mértékéről.
Miután visszaértünk az egyetemre egy fotós:Tóth Gábor Gyula (HeavenMan) beszélt nekünk a természetfotózásról főleg, arról,hogy mit és miként fotózzunk le. A photoshop program előnyeiről is volt szó.
A 3.nap is nagyon élmény teli és jó volt.
Készítette a Dugonics András Piarosta Gimnázium II. csapata: Tóth Ábrahám,Ritka József,Tóth-Horgosi Gergely,Boga Szabolcs2013.07.03.

2013.07.02.

A mai nap azzal kezdődött, hogy az egyetem épületének ajtaja előtt találkoztunk, majd egyből indultunk busszal a Maty-ér mellé, a Domaszék határán lévő tanyavilág szépségesen megmaradt kultúrája és környezete közelébe, ahol már előttünk kiásták a talajszelvényt. A Nap nem sajnálta gazdagon szerteágazó és különböző frekvenciájú elektromágneses hullámainak kibocsájtását a tarkónkra, miközben Farsang Andrea és Bartus Máté előadást tartott a talajfúrásokról és annak módszereiről, a talaj összetételéről, színéről stb... Csodáltuk a tudásukat, amiknek csak a töredékét osztották meg velünk. Betekintést nyerhettünk a talajvíz mintavételének fortélyairól, majd ezt követően talajmintákat vettünk, amiket behoztunk az egyetem laborjába és hosszasan vizsgáltunk Gál Norbert és Fejes Ildikó vezénylésével, amit rettentően élvezett az egész társaság. Nagy beleéléssel végeztük a kísérleteket. Lemértük a talajminták H3O+ koncentrációjának -10 alapú logaritmusát, karbonáttartalmát, és Munsell skálán azonosítottuk a színét, miután megtanultuk felépítésének alapjait. Összességében hasznos és kellemes napot töltöttünk el a GeoUni keretein belül, amely teljes mértékben kielégítette tudásszomjunkat. Annyira tartalmas programon vehettünk részt, hogy teljes részletességgel nem is tudnánk leírni. Napunk fénypontja természetesen akkor következett el számunkra, amikor újságírói tehetségünkről (is) tanúbizonyságot tehettünk - itt láthatják kimagaslóan érdemreméltó gyümölcsét (pont)

Török Ádám
Ruzicska Máté
Forgács Robin
Törőcsik K. Konrád











Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium okos, felkészült, lelkes, fegyelmezett, magabiztos, udvarias, szerethető és nem utolsósorban szerény csapata.
Na, helóvan!

2013. 07.03.

Elérkezett a GeoUni 5. napja is. Bizonyára ezt a napot várta minden diák a legjobban: ekkor utaztunk a legmesszebb Szegedtől, a Kiskunsági Nemzeti Park (KNP) területére, Kecskemét környékére. Közben tudtuk, hogy ez az utolsó nap, amit mi, földrajzosok együtt tölthetünk.

Korán reggel, 7 órakor indultunk, és bár hosszú útnak néztünk elébe, elütöttük az időt és már a KNP Igazgatóság működési területén találtuk magunkat. Segítségünkre Balázs Réka természetvédelmi szakreferens és Kovács Sándor természetvédelmi őrkerület-vezető szolgált. Elsőként egy kilátóban leshettük meg a táj szépségeit: az ott lézengő vízi madarak sokaságát (közelebbről teleszkóppal figyelhettük meg), a Dunamenti-síkságon elterülő Böddi-szék szikes tavait és növényeit. Eztán egy hosszabb gyalogtúra következett. Az út szerintünk legizgalmasabb része egy kis szikes lefolyás átkelése volt. Mindenki levetette cipőit és mezítláb keltünk át az iszapban. Volt, aki ezután is így közlekedett, de később ajánlatos volt visszavenni a lábbeliket a szúrós növények miatt.



Megmásztuk a füves puszta legmagasabb pontját a 103 m magas, kunhalomként emlegetett Oltó-halmot.

Következő állomásunk Fülöpháza volt, ahol Pál Szabó Ferenc természetvédelmi őrkerület-vezető mutatta az utat a buckavidékek között. A Duna-Tisza közi hátság hazánk legkiterjedtebb buckavidéke, de aktívan mozgó homokfelszíneket ma csak Fülöpháza határában lehet találni.

Elindultunk felfelé,
Le is csúsztunk lefelé.
Homokbuckák tetején,
Hol uralkodik csak a szél.
Két víz köze legnagyobb középtája,
Az Ős-Duna hordalékkúpjának maradványa.
Homoki csenkesz és szalmagyopár,
Növényeket is őriz e védett táj.
A homoki árvalányhajat itt találod,
Virágzását májusban láthatod.
Hangyalesők tölcsérei a száraz homokon,
Pókok, szöcskék ugrálnak a kis fűszálakon.
Tikkasztó hőség és déli meleg,
A táskákban már a víz is meleg.
A buckákról leugrottak sokan,
Olyan volt, mint a sivatagban.




Ezek után Tiszaalpár felé vettük az irányt. Itt Bártol István természetvédelmi őrkerület-vezetőtől kaptunk segítséget. Igaz lankadt a figyelmünk, de ő kitartó volt és bevezetett minket a tiszai ártér világába. A Tisza ezen a területen, természetes módon fűződött le. Régen feltöltődésüket és mezőgazdasági hasznosításukat tekintették célnak, mára azonban természeti értékeik megóvása vált fontossá. Utolsó programunk az Árpád-kori Falurekonstrukció megtekintése volt, ahol egy időközben megsérült madarat is láthattunk.


Az elmúlt öt nap nagy élmény volt számunkra, hiszen olyan emberekkel lehettünk együtt, akiknek szívügyük a földrajz. Minden program ízelítőt adott az egyetem falain belül zajló életről és a terepi munkákról egyaránt. Minden nap tanultunk valami újat és rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk (pl. a sillabusz egyetemi jegyzetet jelent J )


Minket ért a megtiszteltetés, hogy mindenkinek megköszönjük, hogy részt vehettünk a GeoUni-n és a tartalmas programokon.


Véget ért az ötödik nap a mával,
Búcsúznak a diákok az utolsó blogírással.

Készítette: a Tömörkény István Gimnázium csapata: Dorogi Kristóf, Gyenge Kornél, Kalmár Éva, Szabó Barbara, Szalma Krisztina

2 megjegyzés:

  1. Megkezdődött a nyári földrajzos egyetem. Az első nap a diákok ingyenesen hozzáférhető szoftverekkel ismerkednek (Kashmir3D, Celestia, Stellarium, Google Erth), valamint a térinformatika alapjaiba nyerhetnek bepillantást és játékos geocachingen vesznek részt.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés