2013. június 28., péntek

Diákjaink beszámolója a 2. napról

Elérkezett a nyári tehetséggondozó földrajz egyetem második napja, amely a természeti földrajz és környezeti problémák címet képviseli, hiszen a programok ennek megfelelően zajlottak.
Elsőként lépett a pódiumra Dr. Blanka Viktória és bemutatta hazánk hegységeit, dombságait, síkságait és legfőbb folyóit. Az óra interaktívan telt, bárki kérdezhetett, ha az oldalát már fúrta a kíváncsiság. A következő órában Dr. Ladányi Zsuzsanna tanárnő segítségével, dendrológiával foglalkoztunk, azaz a fák évgyűrűit és furatait vizsgálgattuk, elemeztük. Megtudtuk, hogy a világ legidősebb fája kb. 4800 éves, hazánké pedig kb. 800 éves.


Néhány tippelős, kitalálós feladat után Röszke felé vettük az irányt. Szikes tavak nyomába eredtünk, például a Kancsal-tó és a Nagyszéksós-tó felé.



A mórahalmi bivalyrezervátumot is megtekintettük, a kilátóról pedig rácsodálhattunk a környék madárvilágára is. Megtudtuk, hogy Nagyszéksós-tó valaha nyílt vízfelület volt, amikor a sekélyebb részei kiszáradtak, ekkor a talaj felszínén kicsapódott a fehér sziksó - innen ered a széksó. Később azonban a víz lecsapolása miatt mindenütt elszaporodott a nád és a sás, a sós felszín "elédesedett", és semmire sem használható terület keletkezett. A bivalyok azzal, hogy legelik a nádat, tapossák a medret, néhány év alatt visszaállítják az eredeti, természetes állapotokat.


 A Molnár-réten is jártunk-keltünk, erre utal rövid versünk:

Ebédszünetben beszélgettünk,
Mivel mi már a buszon ettünk.
Megtudtuk, hogy ahol erdő volt,
Ma már csak pusztaság honol.
A fákon madárlakok sokasága,
Lakóit sok-sok fatábla mutatta.
Megiramodtunk a rét felé,
Egyenesen haladtunk befelé.
Az ötezer tő nőszirom helyett,
Idén a csapadékhiány miatt csak száz szál lett.
Tücskök, szöcskék ugráltak,
Barna réti héját még nem sokan láttak.
Óvatosan mentünk, kis léptekkel,
Hogy vigyázzunk a védett növényekre.

  

A Gyálai Holt-Tisza vizét vizsgálatoknak tettük ki, melyben mi magunk is nagy szerepet vállaltunk: a víz hőmérsékletét, színét, szagát, átlátszóságát, keménységét, pH-ját és oldott oxigén tartalmát együtt teszteltük.
  


Mivel programunk a mai napra véget ért, következett a visszaút Szegedre.
Nagyon jól éreztük magunkat a színes és tartalmas programokon, köszönjük, hogy részt vehettünk!
Készítette: A Tömörkény István Gimnázium csapata: Dorogi Kristóf, Gyenge Kornél, Kalmár Éva, Szabó Barbara, Szalma Krisztina

Hétfőn ismét találkozunk! 

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jól érzetük mi is magunkat, és a diákok (Ti) is nagyon ügyesek voltak!

    VálaszTörlés