2013. július 1., hétfő

Diákjaink beszámolója a 3. napról

A hétvége után jó volt ismét a földrajzos szabadegyetemen lenni

Reggel szokás szerint 8:00-ra jöttünk az egyetemhez. Miután mindenki megérkezett Nyári Diána tartott nekünk egy előadást az egyetem működéséről. Itt megtudtuk,hogy a Szegedi Tudományegyetemnek 12 kara van és kicsit több mint 30.000 hallgatója. Részletesebben a Földrajzi és Földtani Tanszékcsoportot ismerhettük meg. Az egyetemen 6 szemeszter van,ami után szakdolgozatot kell írni az eddig tanultakról. Megtudtuk,hogy nem keveset kell ahhoz tanulni,hogy valaki földrajz szakos tanár legyen.
Ezt követően Gulyás Ágnes tanárnő tartott egy nagyobb lélegzetvételű előadást az éghajlattanról. Itt minket is bevettek a munkába,mert menet közben kérdéseket tettek fel és együtt beszéltünk át egyes dolgokat. A délelőtt folyamán felmentünk a tetőn lévő mini meteorológiai állomásra-habár ezt nem is nagyon volt szabad- innen fantasztikus panoráma nyílt városunkra. A gazdasági osztályról egy oktató mesélt nekünk a napelemekről,amiből Szegeden az egyetem épületein több mint 2400 darab van,ezzel is a környezetet védjük,miközben nem keveset-nagyjából 25 millió forintot- spórolnak az intézmények.
A szünet után,délben indultunk a bajai úton lévő Országos Meteorológiai Szolgálat állomására,ahol megismerkedtünk a számítógépes meteorológia alapjaival,sőt még radart is fellőttünk-igazából nem lőttük fel csak elengedtük-,a lufi érdekes anyagból készült,ami vízálló és ellenáll a nyomásnak is,ezt töltöttük meg hidrogén gázzal.  A kertben volt napsugárzás mérő, párologtatós kád és még egy nem túl barátságos kutya is. Az általunk felküldött "szonda" nagyjából 30 ezer km-ig repült. Az éppen szolgálatban lévő meteorológus egy csapadék térképekkel kiegészített előadást mutatott nekünk a dunai árvíz okairól és mértékéről.
Miután visszaértünk az egyetemre egy fotós:Tóth Gábor Gyula (HeavenMan) beszélt nekünk a természetfotózásról főleg, arról,hogy mit és miként fotózzunk le. A photoshop program előnyeiről is volt szó.
A 3.nap is nagyon élmény teli és jó volt.
Készítette a Dugonics András Piarosta Gimnázium II. csapata: Tóth Ábrahám,Ritka József,Tóth-Horgosi Gergely,Boga Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése